Kedvesek!
A közelmúltban sajnos több alkalommal is előfordult, hogy valaki, akinek előre lefoglalt időpontja volt a Sóbarlangba, nem jött el, és arra sem vette a fáradságot, hogy lemondja. Ezúton szeretnélek tehát nyomatékosan megkérni Benneteket, hogy ilyen többet ne forduljon elő.
Ha nem tudsz eljönni, mondd le időben!
Ennek a kérésnek nyilván több oka is van. Azok kedvéért, akik úgy gondolják, hogy nem szükséges jelezniük, ha mégsem tudnak jelen lenni, lássuk, melyek ezek…
Ha lefoglalsz egy időpontot, akkor az a TIÉD. Kihúzzuk a naptárban, bejelöljük, bekarikázzuk, félretesszük, elkülönítjük Neked. Ez azt jelenti, hogy arra az idősávra más foglalást nem veszünk fel. Az az idősáv ugyanis határozott kérésedre Téged illet, nem mást. Ha nem jössz el, és ezt nem is jelzed felénk időben, akkor az a sáv ott, amit Te lefoglaltál, ÜRESEN MARAD.
- Vagyis kiszúrsz azzal, aki szintén akkor szeretett volna eljönni, de mi ezt visszautasítottuk, hiszen azt hittük, hogy Te jössz.
- Kiszúrsz velünk, hiszen a Te kedvedért vagyunk itt, és a megbeszélt időpontban várunk Téged, de te nem vagy sehol.
- Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a Te kedvedért égetjük a villanyt, üzemeltetjük a gépeket – tehát ez időről és pénzről egyaránt szól. Ha szó nélkül nem jössz el, azzal több szempontból is kárt okozol.
De van ennek a kérdésnek egy másik oldala is, ami nem a pénzről és nem is az időről szól.
Hanem az alapvető emberi tiszteletről.
Arról, hogy becsülöm annyira a másik embert, hogy nem verem át, nem hagyom cserben, nem váratom meg és nem hozom olyan helyzetbe, hogy felváltva kelljen az ajtóra és az órájára pillantva vesztegelnie miattam. És tudod… Saját magam is becsülöm annyira, hogy tisztességes ember lévén, nem tűnök el egyetlen szó nélkül, gondolva, hogy a másik majd csak kapcsol valamikor, hogy feleslegesen vár rám…
És ez itt a legnagyobb baj. Hogy elfelejtettük, mennyire fontos a másik és saját magam tisztelete. Hogy erkölcsileg és morálisan is egyre lejjebb csúszunk a posványba. Hogy egyre többször legyintünk, hogy „jóvanazúgy”. Legyintünk, ha nem tudunk helyesen leírni egy szót (úgyis megérti), legyintünk, amikor egy zsebkendőnyi parkolóban két helyet foglalunk el a Smartunkkal (úgyis megoldja) – és legyintünk, amikor tudjuk, hogy valaki TÖK FELESLEGESEN ránk vár.